karate edzés képek kapcsolat

A 2009. ÉV HÍREI


Inoue-ha Shito-ryu Kai

2009. december 27.

2009. júniusa óta a Zallel sensei által irányított klubok az Inoue-ha Shito-ryu Kai Világszervezethez tartoznak.




WKF Ifjúsági-, Kadet és U21 VB
Marocco, 2009. november 12-15.
Metzger Sandra világbajnoki ezüstérmes,
Keresztúri Hanna
bronzérmes!

A 2009 november 5-8 között a Marokkói királyság fővárosában Rabatban megrendezett 6. Kadet-, junior és U 21-esek számára megrendezett Világbajnokságon Meztger Sandra és Keresztúri Hanna nagyszerű versenyzéssel világbajnoki ezüst illetve bronzérmet szereztek. Sandra a dán, a török, majd marokkói és orosz ellenfeleit legyőzve jutott a döntőbe, ahol a kínai versenyzőtől szenvedett vereséget.
Sandra a januári párizsi Európa Bajnoki cím után Világbajnoki ezüstérmet is szerzett. Hanna az osztrák és a kazah legyőzése után a norvég lánytól kapott ki, aki szerencsénkre döntőbe jutott, így Hanna  vigaszágra került, ahol a portugál, ír, majd a  török versenyzők felett aratott győzelmével a világbajnoki dobogó harmadi fokára állhatott. Munkácsi Máté a négynapos verseny legnehezebb sorsolását kapta. Az új-zélandi, majd a verseny favoritjának számító japán versenyzőt is legyőzte. A harmadik fordulóban pedig csak hosszabbítást követő bírói döntéssel maradt alul a francia versenyzővel szemben. A magyar válogatott az éremtáblázat 16. helyén zárta a versenyt, melyen 82 ország válogatottja indult.
Mindhárom versenyzőnek gratulálunk!



SportingBudo klubnap

2009. október 18.
2009 október 18-án vasárnap ismét Sportingbudo klubdélutánt tartottunk, mely barlangászással és közös főzéssel telt.
A két és fél órás kimerítő túrán mindenki alaposan elfáradt, mire felértek, forró gulyásleves várta a csapatot.

Köszönet a szép napért a szervezőnek (Robi sensei) és a segítőknek.



A legifjabb klubtagok
Budapest, 2009. szeptember 1.
Augusztus 30-án megszülettek Bánkúti Zoli (white power) 5.kyu és Kiki ikrei Dániel és Dalma.
Az egész csapat nevében sok boldogságot kivánunk az így már öt fősre szaporodott családnak!



Sensei Zallel Japánban

2009. június 27.
2009 június 15-29-ig Sensei Zallel László Japánban edzőtáborozott az Inoue-Ha Keishin Kai központi edzőtermében. A tábor végén sikeres vizsgát tett a 6. dan fokozatra.
Gratulálunk!



Croatia Cup
Zágráb, Horvátosrszág, 2009. június 2.
A Sportingbudo négy versenyzője indult a május utolsó vasárnapján Zágrábban megrendezett Croatia Cup nemzetközi veresenyen. Mind a négyen éremmel tértek haza a magas szinvonalú eseményről, melyen 9 ország karatésai vettek részt.
Sportingbudo
Tornyossy Zsófia kadet lány kumite ezüst
Kiss Tonuzóba férfi ifjúsági kumite bronz
Gréczi Máté kadet férfi kumite bronz
és
Munkácsy Máté junior férfi kumite aranyérem
Gratulálunknekik!



Sportingbudo Nap Szentendre
Budapest, 2009. május 17.
Nagy siker volt a vasárnapi Sportingbudo klubnap. A közel kilencven résztvevő az egész délutánt játékokkal töltötte, míg a szülők megfőzték a négy bogrács gulyáslevest.
Mindenkinek köszönjük a résztvételt, folytatás az edzőtáborokban.



Magyar Bajnokság 2009
Budapest, 2009. április 18-19.
11 ARANY-, 3 EZÜST-, 3 BRONZÉREMMEL ÉS 2 NEGYEDIK HELYEZÉSSEL 2009-BEN IS A SPORTINGBUDO LETT MAGYARORSZÁG LEGEREDMÉNYESEBB EGYESÜLETE!
Egyesületünk a 2009. évi Magyar Bajnokságon elért 11 arany, 3 ezüst és 3 bronzéremmel idén újra, immár negyedszer nyerte el a legeredményesebb
magyar csapatnak járó díszes serleget, melyet dr. Mészáros János a Magyar Karate Szakszövetség elnöke a Budapest Open megnyitóján, ünnepélyes keretek között adott át.
2009 év Magyar bajnokai:
Tornyossy Zsófia kumite +54 kg
Lassingleitner Fruzsina kumite -61 kg
Metzger Sandra U 21 és felnőt kumite +60 és -68 kg
Horváth Ottó kumite -60 kg
Mészáros Márk kumite -70 kg
Keresztúri Hanna kumite -54 kg
Strasser Vilmos felnőtt kata
Koch Szabolcs ifi kata
Tache Marike kumite -53 kg és ifi kata

Ezüstérmesek:
Munkácsi Máté kumite -68 kg
Horváth Zita kadet kata
Gréczi Máté kumite -70 kg

Bronzérmesek:
Dalos Máté gyerek II. kata
Tóth Fábián ifi kata
Kiss Tonuzóba kumite -50 kg
KÖSZÖNET ÉRTE A CSAPAT MINDEN TAGJÁNAK, KEZDŐKNEK, HALADÓKNAK,KICSIKNEK, NAGYOKNAK, SZÜLŐKNEK ÉS TÁMOGATÓKNAK EGYARÁNT.



Kushido OB
Budapest, 2009. március 14.
28 karate klub 300 versenyzője indult a szinvonalasan megrendezett versenyen, melyen egyesületünk 18 tagja vett részt, összesen 14 érmet szerezve.
Aranyérem:


Metz Rebeka  8-9 éves lány kata (itt még csak 7 éves volt)
Tache Marike 13 éves lány kata
Mészáros Márk kadet fiú kumite -70 és +70 kg
Tornyossy Zsófia kadet lány kumite +54 kg
Keresztúri Hanna  kadet lány kumite -54 kg
Ezüstérem:


Slezák Flóra 8 éves lány kata
Tache Marike 12-13 éves lány kumite -45 kg
Bronzérem:


Váradi Ráhel 8-9 éves lány kata
Tompai Aris  8-9 éves fiú kata
Münnich Marcell 8-9 éves fiú kata
Slezák Viktória 10-11 éves lány kata
Kiss Tonuzóba 12-13 éves fiú kumite -50 kg
Judt Ede 12-13 éves fiú kata
Gratulálunk minden résztvevőnek!



A Helyi Téma cikke
2009. március 23.
SportingBudo



Danos edzés Shihan Thiryvel!
2009. március 22.
Tisztelt danosok és klubvezetők!
2009. március 22, vasárnap délelőtt fél 11 órától kibővített danos edzés lesz Hanshi Julius Thiry vezetésével. Minden danos illetve klubvezető hozza el összes tanítványát, hogy jobban megismerjük egymást és a shitoryu tanítása egységes legyen.
Julius Thiry
Az edzés díja 500 Ft/fő, mely összeget kérjük, hogy a klubvezetők előre szedjék össze és dr. Tancsa Nórának az edzés előtt adják át. (Akik messze laknak és nem érnek rá, akik más programokkal vannak lefoglalva azok részére nem kötelező.)
Az edzés helye: Budapest, 1183 Pestszentlőrinc, Thököly u. 7. Karinthy Frigyes Két Tanítási Nyelvű Gimnázium tornaterme.
Tisztelettel: Shihan Kurdi Gábor 6. dan
a Magyar Shitoryu elnöke



Vendégéségben a japán nagykövetnél
Budapest, 2009. március 10.
2009 március 10-én Nabekura Shinichi úr vendégül látta egyesületünk négy, Európa-bajnokságot megjárt versenyzőjét.
Sportingbudo
A nagykövet  megdícsérte Keresztúri Hannát és Mészáros Márkot a nemzeti válogatottban nyújtott kíváló szereplésükért, valamint gratulált Meztger Sandra Európa Bajnoknak és Munkácsi Máté EB bronzérmesnek.
A több mint fél órás vizit közös teázással és beszélgetéssel telt.



Central European League
Lengyelország, 2009. február 28 - március 1.
2009 február 28-március 1-i hétvégén rendezték a 2009 évi Central European League 1. állomását a lengyelországi Lodz városában. A versenyen 13 ország több mint 800 versenyzője indult. Változó szinvonalú, de népes mezőnyben.
Egyesületünk 5 fővel képviseltette magát a Rebicek Gerd és Bíróné Farkas Márta senseiek által vezetett  ifi, kadet és junior nemzeti válogatottban. Mindegyikük nagyszerű teljesítményt nyújtott, ezzel öregbítve klubunk és a válogatott jó hírét.
Eredményeink:
Tache Marike: saját és egyel feljebb lévő korosztályban is egy-egy bronzérmet, kumitében ezüstérmet nyert. 3 érem egy nemzetközi versenyen!!!
Mészáros Márk : súlycsoprtjában bronz, csapat kumitében aranyérmet szerzett
Keresztúri Hanna: kadett kumitében aranyérmet nyert. Ötödik meccsén (a döntőben) az idei Európa Bajnok szlovák kislányt győzte le.
Kiss Tonuzóba: súlycsoportjában szintén aranyérmes lett. A döntő utolsó felében sérülten küzdött, ami mindent elmond Oba kiváló hozzáállásához.
Munkácsi Máté: kadet Európa bajnoki bronzérmeshez méltó módon küzdött és megnyerte kategóriáját, valamint csapatban Márkkal begyüjtött még egy aranyat.
Lassingleitner Fruzsina számára egy vitatható bírói döntés miatt a második fordulóban véget ért a verseny.
Európa- bajnokunk Metzger Sandra iskolai elfoglaltságai miatt (közelgő érettségi) nem indult.
Horváth Ottó a március 7-8-i Dutch Openre (Rotterdam) koncentrál, itt még nem indult.
Szép volt gyerekek, további sikereket!



Állami gratuláció
2009. február 10.
Sensei Zallel László szövetségi kapitány állami gratulációja



36. European Cadet, Junior,
U 21 Karate Championships

2009. február 1.
Metzger Sandra Európabajnok!!!
Metzger Sandra az U 21 korosztályban európabajnoki címet szerzett
Munkácsi Máté bronzérmes!
Munkácsi Máté a Kadet Európa Bajnokságon
kumite -70kg-ban a harmadik helyet szerezte meg



36. European Cadet, Junior,
U 21 Karate Championships

2009. január 8.
2009 január 30 - február 2. között Párizsban rendezik az Európai Karate Szövetség (EKF) Kadet-, junior és U 21-es Európa Bajnokságát.  
Egyesületünkből négy sportoló képviseli a nemzeti színeket:
Keresztúri Hanna kadet -47 kg
Munkácsi Máté    kadet -70 kg
Mészáros Márk    kadet -63 kg
Metzger Sandra  U21    +60 kg
Sok sikert kívánunk nekik!
 

TÁMOGATÓK





KARMACOM

SURVIVE-ALL


LINKEK


   
Nyitólap  |  Hírek  |  Karate  |  Edzés  |  Képek  |  Kapcsolat  |  Copyright  |  e-mail  
Hírek: Aktuális  |  2011  | 2010  |  2009  |  2008  |  2007  |  2006  |  2005  |  2004  
Karate: Karate  |  Shito Ryu  |  A stílusalapító  |  Soke Yoshimi Inoue  |  Dojo etikett  |Karate szótár
Edzés: Edzésidőpontok  |  Edzőink  |  Edzések más helyeken  |  Edzőtáborok   
Képek: A Dojo képei  | Versenyek 2012 |   Versenyek 2011 | Versenyek 2010  |  Versenyek 2009  |  2008  |  2007  |  2006  |  2005  |  2004